Barion Pixel

Rólunk

Vásárlóink mondták >>>

Üzemeltetődr. Cserényi Péter
állatorvos, méhész

Méhészkedés

ÜzemeltetőCserényi Zoltán
méhész, informatikus

Méhészkedés, kereskedelem, ügyfélszolgálat

 

A kaptárból az asztalra

A lajosmizsei székhelyű, jelenleg több, mint 500 kaptáras családi gazdaságunk múltja egészen 1958-ig nyúlik vissza, amikor édesapánk, Dr. Cserényi Péter, még gyermekként néhány kaptár gondozásával elkezdte elsajátítani a méhészkedés tudományát és ezzel együtt megszületett benne a méhek iránti hatalmas szeretet és gondoskodás.
 
Az évek során országosan elismert szakemberré vált. Állatorvosként szerzett biológiai tudásának és gyakorlati ismereteinek széles körű ötvözésével kidolgozta méhészkedési technológiánkat melyet számtalan méhésznek adott tovább. Több mint 10 évig az országos méhész egyesület elnökhelyettese volt.
 
A méhek iránti szeretetben és a szakértelemben nőttem fel és 12-13 éves koromban már elsajátítottam az alapokat, majd 1998 óta én is aktívan méhészkedek és kíváncsisággal, alázattal igyekszem tanulni róluk, a teljesen soha meg nem ismerhető "bogarakról", ahogy - némi ironikus pontatlansággal - nevezik ezeket az okos állatokat néhányan a méhészek közül.
 
Ma már 5-7 féle mézet és egyéb méhészeti termékeket is tud termelni a Cserényi méhészet, melyet minden évben a méhek országszerte 1000-1200 kilométeres vándoroltatásával tudunk elérni.
 
A szellemi kreativitásnak köszönhetően méhészetünkben folyamatosan jelen van a fejlődés méhészkedési technológiában és termékfejlesztésben egyaránt. A szakmai oldalon túl fontosnak tartjuk az üzleti életben való megbízhatóságot. Nyitottak vagyunk új piaci lehetőségekre is. 
 
Ennek szellemében jött létre a netes termelői értékesítés előfutáraként a Mézfutár.hu is, melynek segítségével 2006. óta a méz a méhektől egyenesen a fogyasztóhoz kerül úgy, hogy nem kerül ki gazdaságunk biztos falai közül. Családunkban megbízunk egymásban és egymás munkájában, így tudjuk garantálni a megbízható minőséget. 
 
 

Mitől lesz mézünk kiemelkedő minőségű?

A megfelelő kaptártípus

Egy-egy kaptártípus között óriási különbségek vannak. A méz tisztaságát illetően, a szükséges munkák kapcsán, vagy az elvehető mézmennyiségben is. Az NB 1/2 kaptár ideális a Kárpát-medence mézeltetési körülményeihez. A rakodó kialakítás és a keretek magassága miatt egy kisebb hordás is fajtatiszta mézként vehető el. Mindezt úgy, hogy a méz az elvétel megfelelő időzítésével sűrű is lesz.
 
 
Hátrányai közé tartozik hogy a téli “álomból” ébredező méhcsaládok népességfejlődését tavasszal jobban kell ösztönözni mint egy-két más típusnál. Azaz több a munka, amit minőségért felvállalunk.

Szaporítás, rajzásgátlás

A tavasszal sikeresen felfejlesztett családok népességét szabályoznunk kell. Méhcsaládra szabva meg kell előznünk a rajzást, mindezt olyan módon, hogy kevés idő jut egy-egy kaptárra.
 
Erre alkalmazott saját technológiánk világszintű.
 
Ha a méhész pontatlanul ítéli meg a családok állapotát, a termelésre így vagy úgy, de gyenge méhei lesznek. A gyenge családok kevés mézet hordanak amit ráadásul kevésbé tudnak besűríteni. A mi családjaink népesek ezért nagyon jól besűrítik a mézet.

A termelés erőnléti követelménye

A termelés fizikailag nagyon megterhelő mert egy nagy méhészetben a méhek nem férnek árnyékos helyre. Így minden munka a tűző nyári napsütésben történik. Pihenőnapra van hogy 3-4 hétig nincs lehetőség. 
 
A minőség fontos összetevője az időzítés is.
 
Fizikai teherbírásunknak köszönhetően képesek vagyunk a méz szempontjából leginkább megfelelő időpontban elvégezni a szükséges munkát. Ebben sokat segít még kiváló logisztikai rendszerünk is.
 
 
 

Célunk

 
A szakmai tudásra alapozva, sok kitartással tudjuk biztosítani a finom, "szájpadlásra tapadósan" sűrű Cserényi mézet.
 
Közben magánéletünkben igyekszünk kívül-belül olyan körülményeket teremteni amik segítik a belső béke fenntartását. Kötelességünknek érezzük, hogy ezt az áldásként elnyert egyensúlyt megosszuk mindenkivel, akivel kapcsolatba kerülünk. Ezzel szeretnénk egy kis pluszt hozzátenni a mézfogyasztás kellemes élvezetéhez.
Online fizetés
Webáruházunkban termelői mézet rendelhet melyet a GLS futárszolgálat szállít ki többek között Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Szolnok, Érd, Tatabánya, Sopron, Kaposvár, Veszprém, Békéscsaba, Zalaegerszeg, Eger, Nagykanizsa, Dunaújváros, Dunakeszi térségében.
 
Ingyenes szállítás 20.000 Forinttól!
 
 
EGYEDI PÓLÓK - Céges pólók, egyedi pólók igényes tervezéssel.
Termékeink

Egészsége megőrzése érdekében mindig a világhírű magyar mézek egyikét vásárolja! Ha nem ismer megbízható terméket, kóstolja meg a mi mézünket!

MÉZEINK: Akácméz; hársméz; napraforgóméz; repceméz; vegyes virágméz;  
MÉHVIASZ TERMÉKEK: méhviasz tömb; 
PROPOLISZOS TERMÉKEK: propolisz; 
MÉZKINYERÉS ESZKÖZEI: mézpumpa.

Mivel mi termelők vagyunk, aktuális készletünk mindig függ az azévi terméstől, hidegtől, melegtől, esőtől, szárazságtól, és még száz más tényezőtől...a méh az időjárásnak leginkább kiszolgáltatott haszonállat.